A közösségi mezőgazdálkodásról 4.
Folytatjuk cikksorozatunkat a közösségi mezőgazdálkodás rendszerének bemutatásáról – most a terményeket vesszük górcső alá:
Mit kapunk a gazdáktól, mi kerül az asztalunkra?
A rövid válasz az, hogy ami éppen a gazdaságban terem. Ennél persze egy kicsit bonyolultabb a kérdés: a gazda és a tagok által aláírt – egy későbbi cikkben részletesen bemutatásra kerülő – megállapodásban többek között rögzítésre kerül, hogy a gazda legjobb tudása alapján termelve látja el a közösséget. Meghatározott mennyiségű terményt meghatározott rendszerességgel juttat el a tagokhoz.
Nagy a gazda felelőssége, hiszen ő egy közösség családjainak folyamatos ellátására vállalkozik. Ennek érdekében a szezonális adottságokat és a termények sokféleségét figyelembe véve alaposan megtervezi az évet: mindig legyen kiegyensúlyozott és kielégítő kínálat. A tervezés során figyelembe veszi az ültetést, vetést és a betakarítást, a gondosan megtervezett időzítés az alapja annak, hogy mindig friss áru kerüljön a dobozba.
A gazdag és egyenletes kínálat biztosítása feltételezi mind a váratlan események (esőzés, fagy, jég) okozta problémák rugalmas és kreatív megoldását, mind a többlet kezelését (például a termények feldolgozásával és a szűkösebb késő őszi, téli hónapokon történő átadásával).
A közösségi mezőgazdálkodásban résztvevő gazdák mind elkötelezettek a környezetkímélő technológiák iránt, céljuk a fenntartható élelmiszertermelés és -fogyasztás alapelveinek betartása.
Bio, öko, organikus?
Bio, öko, organikus, permakultúrás, biodinamikus – naponta találkozhatunk ezekkel a kifejezésekkel, járjunk egy kicsit a végére, mi mit jelent.
A biológiai (bio), ökológiai (öko) gazdálkodás olyan gazdálkodási forma, amely szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen és természetes biológiai ciklusokon alapul – azaz semmiféle műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem alkalmaz. Az organikus gazdálkodás ennél még annyival több, hogy a gazdaság egy teljes ökológiai egységet képez, ahol figyelembe veszik a növényi együttélés szabályait, a gazdálkodás minden lépése ökológiailag optimális, a hulladék hasznosítástól a termények feldolgozásán és tárolásán át egészen a közlekedésig.
Különböző nyelvterületeken különböző elnevezések terjedtek el, ezek napjainkban már mind védett fogalmak. A mezőgazdasági termékeket, a belőlük készült élelmiszereket és takarmányokat csak akkor szabad ökológiai (biológiai, bio, öko, organikus) jelöléssel forgalmazni, ha a rájuk vonatkozó közösségi és hazai jogszabályok betartása mellett, az állam hatósági kontrollja alatt működő ellenőrzési rendszerben állították elő, és rendelkeznek ezekről igazolással, tanúsítvánnyal.
Hazánkban két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek a biogazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók:
A permakultúra kifejezés a „permanent agriculture”, vagyis állandó mezőgazdaság szavakból származik. „A permakultúra olyan mezőgazdasági termelő rendszerek tervezése, és működtetése, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával. Az emberi közösségek és a természetes táj olyan integrációja, mely lakóinak biztosítani tudja az élelmet, energiát, lakást és egyéb anyagi, és nem anyagi szükségleteit.” (Bill Mollison)
1924-ben Rudolf Steiner filozófus-tudós előadásai és úttörő antropozófiai elképzelései alapján számos gyakorlatot dolgoztak ki, melyeket az élet különböző területein alkalmaznak – a mezőgazdaság területén ez a biodinamikus gazdálkodás. A biodinamizmus, a bios és a dinamika az élet és a mozgás szavakból áll, és maga a gazdálkodás is a változások, ritmusok és ciklusok követésén alapul. A gazdaságot, mint organizmust szemléli és figyelembe veszi a táj alkotóelemeit és összefüggéseit. Ezekhez a ritmusokhoz (az év körforgása, a nap és a hold ritmusa) igazodik a vetési naptár is, mely egy hangsúlyos eleme ennek a gazdálkodási formának. Egy új dimenzió bevezetésével a holisztikus megközelítési mód által, figyelembe veszi a kozmikus erőket melyek hatással vannak a talajra és az élőlényekre egyaránt.
A közösség által támogatott mezőgazdálkodási rendszerben az egyik legfontosabb elem a bizalom: akármelyik gazdálkodási rendszerben is dolgozik a gazda, bízhatunk benne, hogy vegyszermentes, friss, tápláló élelmiszert kapunk – akár minősített bio, akár „Istenbizonybio”.
Kamra a rádióban
A Kossuth Rádió Napközben című műsorának 2015. augusztus 5-i adásában a közösségi mezőgazdálkodás volt a téma. A Tudatos Vásárlók Egyesületének képviselője, több gazdálkodó és szervező is nyilatkozott. A rádió szerkesztősége bennünket is megkeresett – a Kertvárosi Kamráról szóló interjút itt hallgathatjátok meg:
kertvarosi_kamra_kossuth160806
Az egész műsort pedig itt találjátok.
A közösségi mezőgazdálkodásról 3.
Az előző két alkalommal a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi és hazai kialakulását tekintettük át, most a közösség által támogatott rendszerek különböző formáit vizsgáljuk meg. Egyre több szolgáltatás és rendszer van már a magyar piacon is, sokszor a nevük is hasonló, az alábbiakban áttekintjük ezek főbb jellemzőit.
Bevásárló körök
A leglazábban az ún. bevásárló körök működnek: itt hetente eldöntheted, hogy egy adott listáról mit és mennyit szeretnél rendelni (ha egyáltalán). A bevásárló körök környezettudatos szemléletmóddal rendelkező közösségek, akik helyi termelőktől szerzik be az idény terményeket, odafigyelve mind a csomagolás mind a szállítás minél kisebb környezetterhelésére. A megrendelt árukat átvevőpontokon veheted át.
Ilyen bevásárlóközösség például:
Vendégségben az Ökotársulás Közösségnél
A Tudatos Vásárlók Egyesülete által szervezett, a közösségi mezőgazdálkodásról szóló négy részes képzéssorozat utolsó alkalmával az Ökotársulás Közösség vendégei voltunk.
2011-ben 55 család létrehozott egy saját, ökológiai mintagazdaságot, a palócföldi Nógrád megyében, Herencsényben. Az alapító közösség tagjai nagyvárosi családok voltak, akik közhasznú civil szervezetként működtek együtt. Kezdetben a tulajdonos családok között osztották el a terményeket, ám mára a klasszikus közösségi mezőgazdálkodás keretei között működik a gazdaság.
Képes beszámolónk:
A közösségi mezőgazdálkodásról 2.
Cikksorozatunk első részében a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi kialakulását tekintettük át röviden, most a hazai gazdaságokról lesz szó.
Magyarországon az első CSA 1998-ban Gödöllőn, az akkori Gödöllői Agrártudományi Egyetem (ma Szent István Egyetem) Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének támogatásával indult, 1999-2006-ig a Nyitott Kert Alapítvány működtette, egy átszervezés nyomán a klasszikus részes rendszerről átállt megrendeléses kiszállítóvá.
Az elsők közé tartozik a Bioéléskamra, a Bionium, a Magyar Ökotársulás és az Eleven Föld Szövetkezet.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete volt az, amely felkarolta és máig képviseli a közösségi mezőgazdálkodás alapelveit és rendszerét – az ő szervezésükben 2011-ben Magyarországra látogató francia AMAP -os gazdákkal való találkozás hatására elkezdett nőni a közösségi alapon szerveződő gazdaságok száma (Évkerék Ökotanya, Háromkaptár Biokert, Szigetmonostori Biokert, stb.)
A kezdetben csak zöldségeket kínáló gazdaságok mellett mára már működik húsos és tojásos részes rendszer (Táncoskert Biogazdaság) és a zöldségek mellett esetenként feldolgozott termékeket, sajtokat, szörpöket, lekvárokat kínáló gazdaság (MagosVölgy Ökológiai Gazdaság) is.
A közösségi mezőgazdálkodás, mint termelési és értékesítési szemlélet elterjedésével – mind a gazdálkodói, mind a fogyasztói oldalon – néhány éven belül megsokszorozódhat a friss, idényjellegű (bio)terményeket előállító gazdaságok száma.
A jelenleg működő közösségi gazdaságok listáját – sok egyéb hasznos információval együtt – a Tudatos Vásárlók Egyesületénél találjátok: itt
A sorozat következő részében a közösség által támogatott mezőgazdaság formáit ismertetjük.
A közösségi mezőgazdálkodásról 1.
Mit is jelent pontosan ez a kifejezés?
A közösségi mezőgazdálkodás egy olyan gazdálkodási forma, amely a gazda és a fogyasztó szoros együttműködésén és partnerségén alapul. A gyakorlatban ez egy termelő gazda és az általa előállított termények fogyasztóinak közösségét jelenti.
Az elkövetkező cikksorozatban a közösségi mezőgazdálkodást járjuk körül.
Az első részben a közösségi mezőgazdaság kialakulásának rövid történetét ismerjük meg.
Az 1960-as években az import élelmiszerek miatti aggodalmuk és az egyre iparosodó élelmiszer-előállítás és -értékesítés elleni válaszlépésként japán háziasszonyok összefogásaként létrejött a „Teikei”, aminek jelentése: a gazda arcával jelölt élelmiszer. Az egészséges és megbízható élelmiszerforrásokat felkutató asszonyok szövetkezetekbe tömörültek és együtt szerezték be a terményeket olyan gazdáktól, akiket ismertek.
Európában a túlzottan technológiafüggő agrár-ipar problémáira az 1920 évek óta keresnek megoldást, ekkor jelentek meg a különféle ökológiai mozgalmak. Az egyik ilyen irányzat az osztrák filozófus, Rudolf Steiner elképzelései szerint elindult biodinamikus gazdálkodás, amely egyik alapját képezi a társulásos gazdaságoknak. Az első európai közösségi mezőgazdálkodási társulások Svájcban (Les Jardins de Cocagne) és Németországban (Buschberghof) az 1970-80-as években jöttek létre.
Az 1970-es években a dél-amerikai szövetkezetek majd az 1980-as évek végére az USA-ban megjelenő közösségi támogatással működő gazdaságok a tengerentúli példák, mára többezer ilyen – méretükben és formájukban változatos – gazdaságban termelnek sikeresen. Az angol CSA – Community Supported Agriculture (közösség által támogatott mezőgazdálkodás) kifejezés is feltehetőleg itt született.
Az európai modellek közül a legkiforrottabb a francia. Az amerikai CSA-k mintájára szerveződő mozgalom az AMAP – Association pour le Maintien d’une Agriculture Paysanne (Szövetség a Paraszti Mezőgazdaság Fenntartásáért). Céljuk, hogy a Franciaországban erős hagyománnyal rendelkező kis családi parasztgazdaságok fennmaradjanak. Az AMAP rendszer a 2001-ben aláírt Charta szabályrendszerén alapul, amely lefekteti a működésük etikai és termelési alapelveit.
A sikeres modell egyre több európai országban talált követőre (Anglia, Hollandia, Románia, Belgium, Portugália), a magyarországi közösségi rendszerek kialakulását a következő részben nézzük át.