Itt a tavasz!

Elindult az új év – hagyományosan a tavaszi napéjegyenlőséggel. 

„Március 21-én Szent Benedek ünnepén a Nap erőre kap, diadal útját kezdi el. A tavaszi napéjegyenlőség ideje ez, amikor is egyforma hosszúak a nappalok és az éjszakák. A földek méhében születésre feszül már minden csíramagzat, s a rügyek is pattanni készülődnek; de még várniuk kell, amíg a Nap égi társa a Hold megtelik, erőre kap a fönti bába is, aki világra segíti a Naptól fogant életet. S húsvét hajnalon, amikor halottaiból támad föl az Úr, legyőzve a pusztulást, szinte varázsütésre megújul a határ, a kert, az erdő; zöld-arany színe ragyog föl a mindeneknek, s vele együtt ragyog a rítusát, dolgát végző ember lelke is.” (Molnár V. József: Kalendárium)

S bár e tavasz nem úgy köszöntött ránk, ahogy szeretnénk, az élet nem áll meg. Szorgos és kitartó gazdáink változatlanul termelik és elhozzák nekünk a friss, vegyszermentes zöldségeket, a szabadban tartott jószágokat.

Felértékelődött a közösség szerepe, hiszen a közösségi mezőgazdasági rendszerben a tagok és a gazda hosszú távra elköteleződnek egymás mellett, közösen vállalják a költségeket, a kockázatokat, de közösen részesülnek a javakból is. Felértékelődik a megbízható forrás szerepe, az élelmiszerpiac változásai által nem befolyásolt „közvetlenül a gazdától” szemlélet biztonságot ad.

A SzandaSzögi Ökokertészet április 2-ától minden csütörtökön este hozza a heti zöldségdobozokat, a Táncoskert gazdaság április végéig még az előző évadot zárja le, majd indul az újabb.

Figyeljétek a naptárunkat, a gazdaságok hírleveleit és a Facebook közösségek híreit!

Barátsággal,

Magyari Ildikó

Vélemény, hozzászólás?