Itt a tavasz!

Elindult az új év – hagyományosan a tavaszi napéjegyenlőséggel. 

„Március 21-én Szent Benedek ünnepén a Nap erőre kap, diadal útját kezdi el. A tavaszi napéjegyenlőség ideje ez, amikor is egyforma hosszúak a nappalok és az éjszakák. A földek méhében születésre feszül már minden csíramagzat, s a rügyek is pattanni készülődnek; de még várniuk kell, amíg a Nap égi társa a Hold megtelik, erőre kap a fönti bába is, aki világra segíti a Naptól fogant életet. S húsvét hajnalon, amikor halottaiból támad föl az Úr, legyőzve a pusztulást, szinte varázsütésre megújul a határ, a kert, az erdő; zöld-arany színe ragyog föl a mindeneknek, s vele együtt ragyog a rítusát, dolgát végző ember lelke is.” (Molnár V. József: Kalendárium)

S bár e tavasz nem úgy köszöntött ránk, ahogy szeretnénk, az élet nem áll meg. Szorgos és kitartó gazdáink változatlanul termelik és elhozzák nekünk a friss, vegyszermentes zöldségeket, a szabadban tartott jószágokat.

Felértékelődött a közösség szerepe, hiszen a közösségi mezőgazdasági rendszerben a tagok és a gazda hosszú távra elköteleződnek egymás mellett, közösen vállalják a költségeket, a kockázatokat, de közösen részesülnek a javakból is. Felértékelődik a megbízható forrás szerepe, az élelmiszerpiac változásai által nem befolyásolt „közvetlenül a gazdától” szemlélet biztonságot ad.

A SzandaSzögi Ökokertészet április 2-ától minden csütörtökön este hozza a heti zöldségdobozokat, a Táncoskert gazdaság április végéig még az előző évadot zárja le, majd indul az újabb.

Figyeljétek a naptárunkat, a gazdaságok hírleveleit és a Facebook közösségek híreit!

Barátsággal,

Magyari Ildikó

Interjú az induló zöldségközösségről

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának 2017. március 10-i adásában ismét a közösségi mezőgazdálkodás, kiemelten a közösségek indítása, tagtoborzás volt a téma. A SzandaSzögi Ökokertészettel és a Kertvárosi Kamrával készített interjút itt hallgathatjátok meg:

A zöldségközösséghez folyamatos a csatlakozás, szeretettel várjuk a jelentkezőket a szandaszogi@gmail.com email címen. 

Közösségi adománygyűjtés a közösségi mezőgazdálkodásért

Ne magadnak kérj ajándékot!

Karácsonyra készülődve a Kertvárosi Kamra kampányt indít a felesleges ajándékozás és felelőtlen pénzköltés csökkentésére és a jótékonyság növelésére, gyere, Te is tarts velünk!

Hogy mi a cél? Egyszerre csökkenteni a világméretekben eluralkodó túlfogyasztást és egyben támogatni egy civil szervezetet, amelyik szerintünk igazán izgalmas és jó dolgokkal foglalkozik: a Tudatos Vásárlók Egyesületét.

Hallottál már a méltányos kereskedelemről? A közösségi mezőgazdálkodásról? Esetleg az élelmiszer önrendelkezésről? Mind-mind napjaink fontos témái, amelyekről bővebben a honlapjukon olvashatsz.

Nekik köszönhetjük az átadópontunk létrejöttét és szeretnénk, ha a TVE által kifejlesztett egyedülálló képzési és fejlesztési program minél szélesebb körben elérhetővé válna, hogy a közösségi mezőgazdálkodás elterjedjen és felvirágozzon.

Mit szólnál, ha idén kevesebbet költenél karácsonyi ajándékokra és kicsivel többet adományozásra?

Ha egyetértesz az akció céljaival, ha szeretnél segíteni nekünk a tudatos fogyasztás elterjesztésében, nincs más dolgod, mint a TÁMOGASS gombra kattintva közvetlenül nekik utalni a kívánt összeget. Sok kicsi sokra megy!

Az adományozó oldalt ITT találod

Köszönjük:

Németh Ildikó
Kertvárosi Kamra

Kiváncsiak vagyunk a véleményedre!

Milyen terményeket, termékeket szeretnél a Kertvárosi Kamrán keresztül megrendelni?

Folyamatosan keressük azokat a termelőket, gazdákat, akik megfelelő minőségű termékeket tudnak rendszeresen a Kertvárosi Kamrába szállítani. Igyekszünk természetes, vegyszermentes, kímélő vagy ökológiai gazdaságokkal együttműködést kialakítani, hiszen nem mindegy, mi kerül az asztalunkra.
Mivel fontos a vásárlóközösség véleménye, kérlek, töltsd ki az alábbi rövid kérdőívet, hogy minél jobban az igényekhez tudjuk alakítani a választékot!

[poll id=”2″]


[poll id=”3″]


[poll id=”4″]


[poll id=”5″]


[poll id=”6″]


[poll id=”7″]


[poll id=”8″]


[poll id=”9″]


[poll id=”10″]


[poll id=”11″]


[poll id=”12″]

Ez a felmérés közvélemény-kutatási céllal készül, figyeljétek a honlapunkat és a facebook oldalunkat, hogy melyik fog megvalósulni!
Ha szeretnél feliratkozni a Kertvárosi Kamra hírlevelére, itt megteheted: akcióinkról, a legújabb eseményeinkről, szállításokról küldünk rendszeresen híreket.