A termőföldtől az asztalig

Rövid beszámoló a CSA mozgalom harmadik európai találkozójáról

Szeptember 16. és 18. között, az észak-morvaországi Ostravában zajlott a közösség által támogatott gazdaság (Community Supported Agriculture, CSA) mozgalom résztvevőinek harmadik európai találkozója. Ennek az összejövetelnek a célja – a tapasztalatok megosztása mellett – annak a gyorsan fejlődő mozgalomnak a struktúrálása és népszerűsítése, amely egy, az iparosodott élelmiszertermelésre adott valódi válasz lehet. Erre a találkozóra a Tudatos Vásárlók Egyesülete jóvoltából a Kertvárosi Kamra is meghívást kapott.

A közösség által támogatott mezőgazdaság kialakulása Japánban az 1960-as évekre tehető (erről lásd cikksorozatunk korábbi részét: itt), mára egyedül Európában több mint hatezer kezdeményezés működik, amelyeknek összesen csaknem egymillió tagja van.

Általánosságban elmondható, hogy egyre többeket érdekel ez a közösségek és termelők közötti szoros együttműködés, a megosztott kockázatok és előnyök elvén, a közvetítők bevonása nélküli rövid értékesítési lánc hatékony modelljén alapuló rendszer.

A munkacsoportokban megbeszéléseket folytattunk a finanszírozási, kommunikációs, tervezési témákról, sor került gazdák találkozójára, vetőmagok cseréjére, áttekintettük az infokommunikációs technológia nyújtotta lehetőségeket, valamint a magyar közreműködéssel folytatott európai oktatási projekt tanulságait (erről bővebben itt olvashattok). A szociális és fenntarthatósági kérdések mellett az jövőbeni tervek is szóba kerültek.

A találkozón 27 országból vettek részt gazdák, fogyasztók, szervezők, a támogató szervezetek és intézmények képviselői, valamint az ágazat szolidáris gazdaság és agroökológia témáiban jártas szakértői.

A találkozó végén megfogalmazásra került az Európai CSA Nyilatkozat, amelyben a mozgalom európai résztvevői a közösségi mezőgazdálkodás fontosságát határozzák meg. A nyilatkozat célja a lehetséges visszaélések visszaszorítása, a CSA fogalmának elfogadtatása, a koncepció tudatosítása és minél szélesebb körben történő elterjesztése. A Nyilatkozat szövege letölthető az Urgenci, a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi hálózatának oldaláról.

Összességében nagyon tartalmas, vidám és hasznos napokat tölthettünk Ostravában, tele vagyunk reményekkel és tervekkel. Reméljük, ebből minél többet itt is meg tudunk osztani!

mag mandala

Magyari Ildikó

Vélemény, hozzászólás?