Szandaszögi Ökokertészet

2015-ben döntöttünk úgy, hogy belevágunk a mezőgazdaságba itt Nógrád megyében, Szandán. Abban az évben sikerült elnyernünk egy fiatalgazda-pályázatot. Ökológiai, vegyszermentes termesztést folytatunk, a minősítés második évébe lépünk 2017-ben.

Tapasztalat és tudás nélkül, de hatalmas lendülettel vágtunk bele a szüleimmel közösen egy családi gazdaság létrehozásába. 2016-ban kezdtem el tanulmányaimat Gödöllőn a Szent István Egyetemen levelezős kertészmérnök hallgatóként. Így próbáljuk pótolni a hiányzó tudást és gyarapítani az új ismereteket.

Két kisgyermekünk van, így nem is kérdés, hogy csakis minőségi élelmiszer, vagyis biozöldség jöhet szóba.

Egyre több olyan gazdával ismerkedünk meg, akik ugyan ezek alapelvek mentén termelnek: fontos a kapcsolat a környezettel, a mennyiségi szemlélet nem mehet a minőség rovására. Ők nagyon sokat segítenek nekünk, megosztják velünk tapasztalataikat, tudásukat.

Célunk, hogy egészséges, friss, szezonális élelmiszereket tudjunk előállítani. Szeretnénk létrehozni egy zöldségközösséget ahol megoszthatjuk ezt másokkal is.

Keresztesiné Drevenka Orsolya

https://www.facebook.com/szandaszogiokokerteszet

szandaszogi [kukac] gmail.com

 

Táncoskert

A Táncoskert biogazdaság az első húsos közösségi mezőgazdálkodás kezdeményezés Magyarországon. A Hajdú-Bihar megyében, Polgár határában található gazdaság a füves síkságok vonuló csordáit modellezi; az állatok folyamatos mozgásban vannak és a szabad ég alatt nevelkednek. Egy területen először a marhák, majd a birkák legelnek, őket követik a csirkék, majd az adott terület pihen. Ez a regeneratív módszer hazánkban egyedülálló.

Lengyel Zoltán gazda célja az, hogy minden állatot úgy tartson, hogy fajához méltó életet élhessen. Az állatok villanypásztorok között vagy vándorólakban,  viszonylag kis területen vannak addig, míg nem legeltek eleget, azután újabb területre engedi őket.

A Táncoskert termékei:

Tojás

A közösségi tyúk vagy tyúklízing keretében megválaszthatod, hogy hány tojót tartson neked a gazda. Az egy héten tojt tojások száma az éven belül nem egyenletesen oszlik el, télen ritkábban, tavasszal-nyáron kicsit szaporábban tojnak.  Átlagosan tyúkonként heti 3-5 tojás kerül a dobozba, összesen egy évben minimum 150 tojással lehet számolni.

Csirke

Egész pucolt csirke van a csomagban, a feje és lába külön csomagolva. Az egész csirkerész egy szezonban 31 szárnyast, a fél csirkerész 16 szárnyast jelent.

Vegyes szárnyas

A csirkék mellé egy 2 fácán, évi két alkalommal 2 fogoly, 2 kacsa, Márton napra lúd és karácsonyra pulyka kerül a csomagba – egész csomag esetén 31 szállítás, fél csomag esetén 16 szállítás van egy szezonban.

Mangalica

A tagok fél disznót kapnak egy évben, több vágással elosztva. A csomag a hagyományos disznóvágáshoz hasonlóan tartalmaz húsrészeket, hurkát, kolbászt, hájat, zsírt, töpörtyűt, abált és füstölt szalonnát.

A tervek között szerepel bárány és juhrész, ahol egy tagnak egy hatod bárány jut, továbbá a tehéntej részes rendszer is kialakítás alatt van.

Oldalukon sok szép képet találhattok a tájról.

https://www.facebook.com/tancoskert

lengyel.zoltan [kukac] tancoskert.hu

Orosz Gyula Családi Pincészete

Kézműves borok, családias hangulat

Családunk közel négy hektár szőlőterületen gazdálkodik, mely ültetvények az Etyek-Budai borvidék területéhez tartoznak.

Pincénk, illetve présházunk Etyeken található, a családi házunk szomszédságában. A rendszerváltás óta működő cégünk folyamatosan bővül, s mára már elmondhatjuk, hogy minden olyan berendezéssel és géppel rendelkezünk, ami a minőségi bor termeléséhez elengedhetetlenül szükséges.

A pincészet borászai Orosz Gyula és fia, ifj. Orosz Gyula, ők ketten végzik a cég szőlészeti és borászati munkálatainak döntő részét. A családi jelleg és a közös munka hagyományának megőrzése mindkettejük számára fontos feladat.

Technológia és hagyomány

A pincében acél és műanyagtartályok találhatóak a reduktív borászati technológiához és tölgyfahordók a hagyományos erjesztéshez, érleléshez. Kóstolóinkat, borbemutatóinkat a Körpincéknél található felújított, muzeális pincénkben tartjuk.

Családunk tagjai mind beltagok a Pincészet hátteréül szolgáló Betéti társaságban. Mindannyian elkötelezett hívei vagyunk a minőségi szőlő és bor termelésének.

Látogass el hozzánk Etyekre, kóstold meg borainkat és tapasztald meg milyen kincseket rejt az Orosz Gyula pince!

https://www.facebook.com/oroszgyulapinceszete

info [kukac] oroszgyula.hu

Patakparti Farm

Már egészen fiatalon biztos voltam benne, hogy állatokkal szeretnék majd foglalkozni, ezért Mosonmagyaróvárra mentem továbbtanulni a Nyugat Magyarországi Egyetem Állattenyésztés mérnöki karára. Az egyetem alatt édesapámnak segítettem, ahol csak tudtam a juhok mellett. Az egyetem után Németországba éltem egy évet, ahol a másik nagy kedvenceimmel dolgoztam, a lovakkal. Ez idő alatt a Szent István Egyetemen elvégeztem a mester képzést ugyancsak állattenyésztő mérnöki karon.

Egy kis tőke és óriási segítséggel megalapítottam az én kis farmomat, eleinte juhokat és kecskéket is tartottunk, majd én és a párom áttértünk a kecskék tartására, édesapám pedig a juhokkal képzelte el a jövőt.

Azóta a családunk és a kecskék is megsokszorozódtak, jelenleg huszonnyolc anyakecskénk van termelésben. Az állományunk egyenlőre még nagyon vegyes fajtájú, de igyekszünk a tejtermelés növekedését szem előtt tartva szelektálni az állományt. Számunkra roppant fontos a lelkiismeretes állattartás és termelés. Szem előtt tartjuk az állataink igényeit, ezeknek igyekszünk minél jobban megfelelni. Fontos, hogy az állatainkat sem kezeljük feleslegesen semmilyen gyógyszerrel illetve hozamfokozókkal. 

A kecskéinket négy őrszem vigyázza, ők a család barátai. A két komondor szukánk a Kulcsi Komisz Komondor Kennelből származnak, illetve van még egy miniatür bullterrierünk és egy „színében” goldenretriverünk. 

A sajtjaink készítéséhez a magunk illetve családunk által megtermelt fűszereket felhasználni, amelyeket nem permetezünk semmilyen vegyszerrel. Termékeinkkel igyekszünk a kézműves sajtok piacát színesíteni és kiegészíteni. 

Kovács Krisztina

https://www.facebook.com/Patakpartifarm

kriszti0503 [kukac] gmail.com