Kamra a rádióban

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának 2015. augusztus 5-i adásában a közösségi mezőgazdálkodás volt a téma. A Tudatos Vásárlók Egyesületének képviselője, több gazdálkodó és szervező is nyilatkozott. A rádió szerkesztősége bennünket is megkeresett – a Kertvárosi Kamráról szóló interjút itt hallgathatjátok meg:

kertvarosi_kamra_kossuth160806

Az egész műsort pedig itt találjátok.…

Tovább olvasom

A közösségi mezőgazdálkodásról 1.

Mit is jelent pontosan ez a kifejezés?
A közösségi mezőgazdálkodás egy olyan gazdálkodási forma, amely a gazda és a fogyasztó szoros együttműködésén és partnerségén alapul. A gyakorlatban ez egy termelő gazda és az általa előállított termények fogyasztóinak közösségét jelenti.

Az elkövetkező cikksorozatban a közösségi mezőgazdálkodást járjuk körül.
Az első részben a közösségi mezőgazdaság kialakulásának rövid történetét ismerjük meg.

Az 1960-as években az import élelmiszerek miatti aggodalmuk és az egyre iparosodó élelmiszer-előállítás és -értékesítés elleni válaszlépésként japán háziasszonyok összefogásaként létrejött a „Teikei”, aminek jelentése: a gazda arcával jelölt élelmiszer. Az egészséges és megbízható élelmiszerforrásokat felkutató asszonyok szövetkezetekbe tömörültek és együtt szerezték be a terményeket olyan gazdáktól, akiket ismertek.

Európában a túlzottan technológiafüggő agrár-ipar problémáira az 1920 évek óta keresnek megoldást, ekkor jelentek meg a különféle ökológiai mozgalmak. Az egyik ilyen irányzat az osztrák filozófus, Rudolf Steiner elképzelései szerint elindult biodinamikus gazdálkodás, amely egyik alapját képezi a társulásos gazdaságoknak. Az első európai …

Tovább olvasom

A Kertvárosi Kamra megnyitott!

Kertvárosi Kamra megnyitott!

Üdvözlünk a Kertvárosi Kamrában, Rákospalota kertváros közösségi pontjának oldalán!

Itt közvetlen kapcsolatba kerülhetsz gazdákkal, akik friss, egészséges, ellenőrzött és nem utolsó sorban nagyon ízletes élelmiszereket kínálnak. A Kamra átvételi pont, ahol meghirdetett időpontokban veheted át a megrendelt termékeket.

 

 

 

 

 …

Tovább olvasom