chilli

A chili dicsérete

A Kertvárosi Kamrába érkezett egy jó adag friss chili paprika. Ugyan nem vagyunk kapszaicin függők, de lássuk be, a chili csodálatos. Először is gyönyörű, színeiben, formájában. Még aki nem szereti a csípőset, az is elismeri, hogy egy csipet chili csak kiemeli az ízeket.

Hogyan tartósítsuk a chili paprikát?

Kutakodtam egy kicsit, hogyan is tegyem el a chili paprikát. Voltak ugyan ötleteim, de találtam egy nagyon jó összefoglalót Filemon’s Food blogján ITT. Ennek eredményeként a chili már ázik az olajban, a többi pedig darálásra vár, hogy kisebb üvegekben paprikakrémként végezze.

Chili „kisokos”

Indiában, Afrikában és Mexikóban nagy hagyománya van fogyasztásának. Ezeken a helyeken elsősorban emésztést serkentő hatása miatt kedvelik, és ma már kutatások bizonyítják, hogy nem alaptalanul, mivel fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását, melyek az étel lebontását teszik lehetővé. Akik szeretik a csípős, fűszeres ételeket, ugyanakkor fogyókúrázni szeretnének, kihasználhatják átmeneti anyagcsere-gyorsító tulajdonságát. Angol kutatók mutattak rá, hogy az erős fűszerezés növelheti a fogyókúra eredményességét, a felgyorsult anyagcsere során ugyanis a szervezet többet éget el a zsírraktárakból.

A paprika termése olyan fontos ásványi anyagok forrása, mint a kálium, a foszfor és a kalcium, valamint Béta-karotint és bioflavonoidokat is tartalmaz, mely anyagok semlegesítik a szabad gyököket, így bizonyos védelmet nyújtanak a rák ellen. Magas provitamin-tartalma védi a hámszövetet (a bőrt és a nyálkahártyát), elősegíti a sebek gyógyulását, megelőzi a bőrbetegségeket, erősíti a látást. Az erős paprika legnagyobb erénye, a kapszaicin révén, fájdalomcsillapító hatásában rejlik. A fájdalomingereket az agyba az úgynevezett „P vegyület” továbbítja. A kapszaicin ennek a vegyületnek a működését zavarja meg, mely hatás kiemelkedő egyes krónikus fájdalmak esetén. A népi orvoslás hagyományai szerint a paprikából, vagy paprikából és más növényekből együtt- különféle szesszel készült kivonatokat külsőleg reumás bántalmak kezelésére használják. Ezek, hasonlóan a külső csalános kezeléshez (urtikáció), melegérzést okoznak, mikoris a bőr erősen kipirul, a bőrszövet sok vért kap, és a reumatikus fájdalmakat okozó lerakódások, gyulladások belülről csökkenthetők.

Enyhe vízhajtó, így húgysavkiválasztást fokozó hatása szintén ismeretes, mely szintén nem közömbös szempont a reumás megbetegedések esetében, mivel a húgysavlerakódás fontos tényező kialakulásukban.

A mai gyógyászat kapsziacintartalmú krémeket, kenőcsöket alkalmaz egyéb eredetű fájdalmak enyhítésére is, mint például a cukorbaj okozta idegkárosodás, mely súlyos boka- és lábfájás formájában jelentkezik. Hatásos lehet a fej egyik oldalán jelentkező, rendkívül erős fájdalom, a sokakat érintő migrén esetében is. Ez esetben a fejfájással megegyező oldalon lévő orrcimpánk belső részére dörzsöljünk kapszaicin-készítményt. Ez a bedörzsöléses módszer alkalmazható fogfájás esetében is. Mivel a viszketésérzetet ugyanazok a receptorok észlelik, mint a fájdalmat, a kapszaicin övsömör és herpeszvírus esetén is kifejti jótékony hatását.

Ételben fertőtlenítő hatású, enyhíti a torokgyulladást és, mivel felhígítja az orrmelléküregben megtapadt sűrű nyákot, jót tesz az eldugult orrnak.

Köptető hatású anyagokat is tartalmaz: a gyomorba érkezve annak nyálkahártyáját izgatja, ahonnan idegi úton jelzés érkezik a tüdőben lévő mirigyekhez, melyek ennek hatására fokozott nedvelválasztásba kezdenek, így a hörgőkben pangó váladék felhígul, és könnyebben felszakad. Fertőtlenítő hatásának köszönhetően megelőzhetjük vele az influenzát, vagy ha mégis megbetegszünk kiaknázhatjuk izzasztó, torokfájást enyhítő tulajdonságait. Megfázásos izomfájdalmakra külsőleg, bedörzsöléssel érhetünk el javulást. Elűzi az álmosságot és felfrissít. Mivel javítja a keringést, ezáltal emeli a vérnyomást, alacsony vérnyomásúak számára kedvező lehet fogyasztása. A helyi vérkeringést is fokozza, ezért alkoholos kivonata hajhullást megelőző szerként is bevált.

(forrás: Wikipédia)

 

Vélemény, hozzászólás?